Hírek

Nagy ünnepünk ez a mai az Egyházközség életében: Vas Sebestyén először járul az Úr Szent Titkaihoz. Imádkozzunk Sebiért, az Őt nevelő szülőkért, nagyszülőkért, keresztszülőkért. Adja Isten, hogy mindig ilyen nyitott lélekkel, teljes és tiszta szívvel vágyakozzon Urunk, Jézus Krisztus iránt!

A mai napon a perselyadományokat a papnevelés céljára gyűjtjük. Köszönjük a kedves testvérek jószívű adományait.

A máriagyűdi gyalogos zarándoklat évek óta kiemelt esemény a Pécsi Egyházmegyében. 2017. május 13-án kilencedik alkalommal vehetnek részt a hívek a zarándoklaton, amelyet az egyházmegye közelmúltban alakult pasztorális irodája szervez.

A jövő héten vasárnap gyermekeink a 10 órakor kezdődő Szent Liturgia után fogják köszönteni az édesanyákat. Várunk minden édesanyát, nagymamát szeretettel.Mához egy hétre a perselyadományokat a papnevelés céljára fogjuk gyűjteni. Ennek megfelelően kérjük majd a kedves testvérek jószívű adományait.

Szeretettel hívlak és várlak családoddal, szeretteiddel együtt egy kis, könnyed együttlétre 2017. április 29. napján, szombaton.

Szeretettel emlékeztetem a kedves Testvéreket egyházunk parancsára, mely szerint: " Évente gyónjál és legalább húsvéti időben áldozzál!" Szívesen állok rendelkezésre, konkrét időpontot megbeszélve telefonos időpont egyeztetéssel vagy itt a templomban a szertartások előtt és után.