Virágvasárnap

2020.04.05

Otthoni imádság

Napi imakönyveket készítünk a családok, magányosok, otthon imádkozók számára. 

A templomainkban jószerivel ugyanezeket imádkozzuk, amelyek megtalálhatók ezekben a kis netimakönyvekben. Három változatot is küldünk. Az elsőt (I.) a legbuzgóbban számára, akik a teljes imarendet el tudják végezni. Ezt imádkozzuk a templomainkban (illetve ez még annál is teljesebb!), s aki szeretne, aki tudja, velünk együtt mondani, vagy egymagában vagy a családja körében akár a teljes napi imarendet is átimádkozhatja, áténekelheti. 

A második (II.) már ennél jóval rövidebb, egy kis válogatás a napi imákból. Ezt kisgyermekes családoknak ajánljuk, ahol nem húzhatjuk hosszúra a közös imát.  

A harmadik változatot azoknak szánjuk, akik szintén szeretnének az egész egyházzal együtt imádkozni, de csak néhány percet tudnak erre rászánni. 

Sokat vagy keveset de szívvel és szívesen imádkozzunk! A hanganyagok külön megtalálhatók a honlapunkon, legalábbis azok egy része, nem a teljes szertartás fölvétel. 

Jó ízű imádságot, áldott virágvasárnapot kívánunk minden velünk együtt imádkozónak! 

Készüljünk a föltámadásra!