Tábori beszámoló

2018.08.28

2018. augusztus 21-24. napjai között zajló tematikája Noé bárkája köré épült. A történetet előadásában a gyerekek aktívan részt vettek, ez abban is megmutatkozott, hogy többek között mozgatták a figurákat, segítettek kitalálni, hogy papírlapocskák dobálása jelképezi az esőt. Egy másik napon egyszerűbb akadálypálya megtétele után, megmentették az özönvíztől a plüssállataikat. A tábori zászló a szivárványt ábrázolta, amelyen minden gyerek kézlenyomata helyett kapott.

A bárkát kartonból készítették el, karton Noéval és állatokkal egészítették ki, amelyhez gyurma állatkákat is formáztak. A keret történetbe ágyazva tánctanulás, csapatjátékok, és mese nézés tette színesebbé a tábori életet. Egy mozgalmas héten vannak túl a gyerekek és a nevelők egyaránt, amelyet a táborozók táncbemutatóval és munkáik bemutatásával zártak. Reményeim szerint szép emlékekkel gazdagodva gondolnak vissza a tábor résztvevői erre a pár napra.

dr. Polgárné Rózsahegyi Julianna táborvezető