Nyolc hetes napközis nyári tábor | Beszámoló

2018.09.06

A Pécsi Görögkatolikus Parókia a nyári szünetben 8 hetes napközis tábort tartott, hogy a Családok Évének szellemiségében e módon segítse azokat a családokat, akiknek nehézséget okoz gyermekük megfelelő elhelyezése az óvodai és iskolai szünetben.

A helyszín a Xavéri Szent Ferenc Görögkatolikus Közösségi Házban volt, Pécsett az Alajos utca 2/2 szám alatt. A parókia közösségének odaadó munkája eredményeként és a szakhatósági engedélyek beszerzése nyomán egy hangulatos, gyerekbarát környezet várta a táborozókat. Parókus Úr örömmel tapasztalta, hogy a készülődés a közösséget is összekovácsolta az együtt végzett felelősségteljes és alapos munka öröme által.

A tábor július 2-től augusztus 17-ig tartott, - majd kielégítve a felmerülő igényeket augusztus 21-augusztus 31. közötti időszakkal meghosszabbításra került -, heti turnusokban. A nyolc hét alatt közel kilencven 3-14 év közötti gyermek számára volt hosszabb-rövidebb ideig élmények és örömök forrása az itt töltött idő.

Táborunkban a programokat a keresztény értékrend alapján szerveztük meg, melyek élményei és örömei maradandó értéket adtak a fiataloknak. Elsődleges célunk volt, hogy a gyermekek egymás miatt, az együtt töltött élmények hatására szeressenek és akarjanak jönni a táborba. A programok mind-mind arról szóltak, hogy alkalmazkodva az életkori és hangulati körülményekhez olyan tevékenység felé irányítsuk őket, melyek mindnyájuknak tartalmas tud lenni és méltóképpen képviseli a keresztény értékrendet. Jó volt látni az önfeledten együtt játszó, alkotó és néha csínytevésben is összhangot találó fiatalokat.

A sok-sok program közül a teljesség igénye nélkül: foci,kismotorozás, bábkészítés, darakép alkotás, laptop rajzolás, textil virágok készítése, filmnézés, vizicsata, szeretetváros projekt, gombajándék készítés, gyurmázás, autó és benzinkút banános dobozból, közös táncolás, festés-rajzolás.

Az utolsó heti turnus nagy közös projektje volt négy csapat részére egy-egy kis jelenet megtanulása és előadása, melyre a szülőket hívtuk meg. A téma szabadon választott volt, annyi kikötéssel, hogy az Evangélium tanításához kapcsolódjon. A kicsik Zselyke vezetésével Lázás feltámasztását; a nagyok Vera, Domi és Sebi egy tábori jelenetet; a fiúk segítségemmel a Nagyot mondó katonákat; míg a lányok Máté vezetésével a Kánai Menyegzőt mutatták be.

A sok pozitív visszajelzés, de legfőképp a gyermekek óhaja miatt tervezzük, hogy jövőre ismét nyári napközis tábort tartunk a szünidőben, ahová minden élményekre vágyó gyermeket szeretettel hívunk és várunk!

Izsák Kálmán, táborvezető