Jézus halálával lerombolta a falakat közöttünk

2017.01.18

Az Ökumenikus imahét január 15. és 22. között zajlik. Ezen a héten minden este a keresztények egységéért imádkoznak a történelmi felekezetek és a kisebb keresztény gyülekezetek is. A pécsi nyitó istentiszteletet Kajtár Edvárd, a székesegyház plébánosa tartotta az evangélikus templomban. 

Az idei Ökumenikus imahét mottója: "Krisztus szeretete szorongat minket..." Pécsett az imádságot minden este más közösség imaházába, templomába szervezték, és az igehirdetés feladata is mindig más felekezet lelkészének, papjának jutott. 

Kajtár Edvárd katolikus plébános a nyitó istentiszteleten elmondta: "Arról hallottunk a bűnbánati imádságban, hogy a bűneink, amelyeket elkövettünk, falat építettek közénk. Pál apostol azt tanítja, hogy ezt a falat semmi más nem képes lebontani, csak Jézus halála. Ma, amikor megnyitjuk az Ökumenikus imahetet, megrendülten szemléljük Jézus halálát, amely életet adott, és amely az egységünk záloga is. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy mi nem félünk, mert minden félelem forrását Jézus a halálában legyőzte. A halálban vagyunk testvérek: nemcsak Jézuséban, hanem egymás halálában is. 

"Senkinek nincsen nagyobb szeretete annál, mint aki életét adta barátaiért." - mondja Jézus. A szeretet legnagyobb megnyilvánulása a halál elfogadása, felvállalása valakikért, akiket szeretek. A szeretet legyőzi a félelmet, ereje van a halál felett. Amikor megtaláljuk a közös hangot egymással az élet nagy dolgaiban, az azért van, mert el mertük hinni, hogy a szeretet erősebb a halálnál. Jézus halála felszentelte a szeretetünket arra, hogy akkor is szeressük egymást, ha dogmatikai kérdésekben nem is ugyanazt valljuk. A dogmatikai kérdésekben sem lesz egyházaink között egység akkor, ha nem szeretjük egymást. Ha szeretjük egymást, akkor nem vitatkozni fogunk, hanem párbeszédet folytatunk. Hogyan szeressük egymást? Olyan szeretettel, amelyet Jézus kereszthalálában szemlélünk, hiszen az ő halála a szeretetről szól. Jézus halála megtanított minket szeretni.
Jézus lerombolta halálával a falakat közöttünk, és keresztjével összeköt bennünket."
Reméljük, hogy ez a tapasztalat nem csak erre a hétre szól."

Forrás: pecsiegyhazmegye.hu


Részletes program

2017. január 15. vasárnap 16.00 óra, Evangélikus templom
(Dischka Győző u. 4-6.)
Igét hirdet Dr. Kajtár Edvárd római katolikus plébános

2017. január 16. hétfő 18.00 óra, Görögkatolikus templom
(Alkotmány u.)
Igét hirdet Lettner Gábor pünkösdi lelkész

2017. január 17. kedd 18.00 óra, Gyárvárosi katolikus templom
(Zsolnay V. utca 92.)
Igét hirdet Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész

2017. január 18. szerda 18.00 óra, Belvárosi református templom
(Szabadság út 35.)
Igét hirdet Nagy Norbert római katolikus egyetemi lelkész

2017. január 19. csütörtök 18.00 óra, Pünkösdi Gyülekezet
(Derűs u. 8.)
Igét hirdet Kurdi Zoltán metodista lelkész

2017. január 20. péntek 18.00 óra, Baptista Gyülekezet
(Bokor u. 52.)
Igét hirdet Barics Gábriel római katolikus káplán

2017. január 21. szombat 18.00 óra, Kertvárosi református templom
(Tildy Zoltán utca 12.)
Igét hirdet Macher Tivadar baptista lelkész

2017. január 22. vasárnap 16.00 óra, Pécsi Székesegyház
(Dóm tér 1.)
Igét hirdet Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök