IMÁDKOZZUNK EGYÜTT!

2020.03.21

Kedves Testvérek!

Holnap a templomban 10 órakor - zárt ajtók mellett - Szent Liturgiát mutatok be, melyet rögzít a Pannon Televízió és reményeim szerint délután már megtekinthető lesz a honlapunkon keresztül is.

Arra kérlek Titeket, aki név szerint is szeretne imát kérni, a keresztneveket küldje meg sms-ben vagy e-mail útján számomra. (A szokott módon tehetjük ezt, annyi különbséggel, hogy a kihelyezett ládikába dobás helyett másként sms-ben, e-mailben továbbítjuk keresztnév, imaszándék: beteg, elhunyt, minden jó kérelemre.)

Természetesen Hazánkért, nemzetünkért, ezen városért, hívekért, gondozottainkért, munkatársaimért, az Istenbe vetett hitünk megerősödéséért, a betegekért, a járvány mérséklődéséért, hogy ne veszítsük el a reményt, a világjárvány áldozataiért, itt maradt szeretteikért imádkozunk.

IMÁDKOZZUNK EGYÜTT!

Sajnos nem tehetjük ezt szeretett kis templomunkban, de megtehetjük összefonódott lelkünkkel.

Gábor atya


Rendelkezések a hívek számára a koronavírus okozta vészhelyzetben

A rendkívüli helyzetre való tekintettel a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház főpásztorai a következő, liturgikus cselekményekhez kapcsolódó előírásokat rendelik el.

Magatartás a templomban

Törekedjünk arra, hogy templomaink minél többet legyenek nyitva, hogy oda egyesével betérhessenek az imádkozni vágyók, hiszen sok ember nem juthat el a közösségi szertartásokra. Ugyanakkor a templomba belépőknek szigorúan be kell tartaniuk a közösségi terekre vonatkozó előírásokat. A templomokban rendszeresen fertőtlenítő takarítást kell végezni, különösen a padokat kell gyakran, továbbá közvetlenül a szertartások előtt és után fertőtlenítővel alaposan áttörölni.

A templomajtókat lehetőség szerint teljesen nyitva kell tartani, hogy oda kilincs érintése nélkül be lehessen lépni. A templomi tárgyakat a hívek ne érintsék, az ikoncsókolástól tartózkodjanak. A tetrapodra kihelyezett ikonokat ideiglenesen bevesszük.

A templomtérben úgy helyezkedjünk el, hogy a személyek vagy családok egymástól legalább 2 m távolságra legyenek. Több személy nem léphet be a templomba. Bármennyire fájdalmas, ezt el kell fogadnunk.

Szentgyónás

A gyóntatás alkalmával a közvetlen, közeli érintkezést mindenképpen kerülni kell. A gyóntatószék csak akkor használható, ha a gyónó és a gyóntató pap között fóliával is ellátott rács van. E nélkül tilos használni a gyóntatószéket.

Gyóntató szobát csak akkor használhatjuk, ha megoldható, hogy gyóntatás alatt annak ajtaja és ablaka nyitva legyen, de a gyónást más ne hallhassa. Ilyenkor a gyónó és a gyóntató nem nézhet egymás felé, egymástól legalább egy-másfél méter távolságban kell lenniük. Ha ezek a feltételek nem oldhatók meg, akkor a gyóntató szoba nem használható.

Ajánlott a szentgyónást arra külön kijelölt időben a nagyobb templomtérben vagy szabadtéren megszervezni. Ekkor is meg kell tartani a legalább egy-másfél méter távolságot és a gyónó és a gyóntató nem nézhetnek egymás felé. A védőmaszk használata ajánlott, mivel az még nagyobb biztonságot nyújt.

Természetesen minden egyes esetben szigorúan ügyelni kell arra, hogy a gyóntatásból más, idegen személy semmit se hallhasson meg.

Telefonon és más elektronikus eszközön keresztül nem lehet feloldozást adni.

Eucharisztia

Azokban a templomokban, ahol nyilvános szertartás folyik, a szentáldozáshoz sorban álló hívek se álljanak közel egymáshoz, ekkor is tartsák meg a 2 méter távolságot.

A pap elé érve már ne vessenek keresztet - ezt korábban tegyék meg - és két kezüket a mellükön összetéve álljanak oda a szentáldozáshoz. Az áldozó hátrahajtott fejjel, fölfelé tekintve és nagyra nyitott szájjal fogadja a Szentséget.

Minden egyes hívőt külön kanállal áldoztatunk meg. Aki már részesült az Eucharisztiában, az nyomban lépjen oldalra, és úgy helyezkedjen el, hogy más személyektől továbbra is a lehető legnagyobb távolságot tartsa.

Szent Liturgián kívüli áldoztatás

A rendkívüli időszakban kérésre vagy gyóntatás után a Szent Liturgiához kötve külön is megáldozhatunk, a fentebb említett szabályok szigorú betartásával.

Ha templomon kívül, házban vagy kórházban is áldozhatunk, ilyenkor fokozott figyelemmel kell betartani minden egészségügyi előírásokat. Ezt a szertartást főként a beteg és környezetében lévő személyek érdekében védőruházatban kell végezni.

Keresztelés

Ha nem lehetséges későbbi alkalomra halasztani, akkor ebben az időszakban a keresztelést csak szűk körben szabad elvégezni. Bemerítéses keresztelést az átmeneti időben nem megengedett.

Házasságkötés

Ha Húsvét után is fennállnak az állami óvintézkedések, és nem lehetséges későbbi alkalomra halasztani az esküvőt, akkor a házasságkötés szertartását is csak szűk körben szabad elvégezni, teljes mértékben betartva a zárt térre vonatkozó előírásokat.

Betegek kenete

Ebben az időszakban különösen is figyeljünk oda a betegekre, ne hagyjuk magukra őket! Az áldozópapok, diakónusok elsősorban telefonon tartsák velük a kapcsolatot, legyenek lelki segítségükre. A betegek kenetének föladásakor minden esetben úgy kell eljárnunk, hogy a fertőzés átadásának minden lehetséges módját elkerüljük. Ilyenkor a papnak mind a maga, mind mások érdekében szájmaszkot, gumikesztyűt, védőköpenyt kell használnia.

Temetés

A temetéseket is csak szűk körben lehet megtartani, a közvetlen hozzátartozók jelenlétében. Zárt terű ravatalozóban nem lehet végezni temetési szertartást. A búcsúztatók elhagyandók, annál sokkal fontosabb, hogy a gyászolók kapjanak néhány erőt adó, vigasztaló szót. Keresztcsókolás természetesen, az erre szóló ének alatt indulhatunk a sírhoz.

Egyéb szentelmények

Ebben az időszakban, amíg az állami rendelkezések a tilalmakat föl nem oldják, nem tudjuk megtartani a húsvéti lelkigyakorlatokat. Ugyanakkor ez elmaradt lelki támasz nélkül is törekedjünk arra, hogy húsvéthoz közeledve bűnbánattal, böjttel, még több imádsággal készüljünk a föltámadásra. A rendkívüli helyzetben is végezzük el a szentgyónásunkat a fentebb sorolt óvintézkedések megtartásával. A virágvasárnapi barkaszentelésről, nagyheti, húsvéti szertartásokról, pászkaszentelésről később rendelkezünk.

Krisztus mentett meg minket a halálos veszedelemből, és a jövőben is meg fog menteni. Benne van reményünk, hogy ezután is megszabadít. (vö. 1Kor 1,10)