Hirdetések | 2017. december 31.

2017.12.31

Ma, 19 órakor ünnepélyes hálaadás lesz templomunkban, melyre szeretettel várunk mindenkit, fontos és szükséges megtanulnunk minden jóért hálát adni a mi jótevő Istenünknek, erre a hálaadásra pedig a mögöttünk álló esztendő különösen alkalmas, hiszen valamennyien megéltünk Isten kegyelméből örömteli pillanatokat családjaink, szeretteink, tágabb környezetünk körében és megtartott minket mindezidáig, tehát van miért hálát adnunk.

  • A Hálaadást követően szilveszteri együttlétre hívjuk és várjuk a kedves testvéreket...van lehetőség csatlakozni és együtt tölteni az év utolsó estéjét. Bízunk benne, hogy ezen közös, együtt töltött idővel, Isten szeretetét egymás jelenlétében is megtapasztaljuk! Köszönjük az eddig tett tombola felajánlásokat. Szép számmal érkeztek vallásos könyvek, élelmiszerek, dísztárgyak, melyeket továbbra is örömmel fogadunk!
  • Szeretettel köszönjük meg mindenkinek, aki az egyházfenntartási hozzájárulásával is kifejezte a közösséghez való tartozását!
  • Az új esztendő elején a következőképpen alakulnak a szertartások:
    Január 1. napján 10 órai kezdettel Nagy Szent Bazil Liturgiája lesz templomunkban,
    18 órakor Nagy Szent Bazil Liturgiája Szekszárdon.
    Január 6-án, szombaton, Vízkereszt ünnepén:
    17 órakor kezdődik templomunkban a Szent Liturgia és vízszentelés
    Január 7-én, vasárnap:
    9 órakor Utrenye, majd
    10 órakor Aranyszájú Szent János Liturgiája lesz templomunkban
    15 órakor Szökéden lesz Aranyszájú Szent János Liturgiája és vízszentelés,
    16:30 órakor Átán lesz Aranyszájú Szent János Liturgiája és vízszentelés.
  • Újabb lelkiségi kiadványaink az újságos asztalkánál megvásárolhatók!
  • A héten névnapjukat, születésnapjukat ünneplő kedves Testvéreket Isten éltesse sokáig és kísérje bőséges áldásával!

Krisztus születik! - Dicsőítsétek!