A pécsi parókia zarándoklata Máriapócsra

2018.09.13

Egy parókia életében mindig meghatározó lelki élmény, ha közössége jelen lehet egy-egy máriapócsi búcsún. Hatványozottan igaz ez egy olyan egyházközségre, ami az ország másik felében található, s komoly erőfeszítések árán tud csak eljutni kegyhelyünkre.

A pécsi hívekkel szeptember 8-án, szombat reggel keltünk útra, Máriapócsra. Utunk imádsággal és egymással való beszélgetéssel telt. A jó néhány órás út után első programunk a Nyíregyházi Állatparkba vezetett, ahol lehetőségünk volt kicsit "körbejárni a Földet", megnézni az egyes kontinensek élővilágát. A vadasparki sétánkat követően a nap végére érkeztünk Máriapócsra.

Mindannyiunk számára hatalmas élmény volt ennyi emberrel együtt imádkozni a virrasztás szertartását, majd másnap a búcsúi Szent Liturgiát a hívek seregével együtt átélni. Adja Isten, hogy minél gyakrabban eljuthassunk a Pócsi Szűzanyához, s hogy ez a lelki élmény még sokáig elkísérjen minket.