Filmklub a pécsi görögkatolikus szórvány szervezésében
Zajácz Gábor pécsi görögkatolikus parókus atya szervezésében filmklub indult a szeptemberi hónaptól. Első film a Mennyei csodák voltak, egy igaz történet, szívhez szóló, hitet erősítő filmes változata.
A parókus atya és kedves felesége Andrea a következő vetítésre kerülő film kiválasztását a jelenlévőkre bízta. A széles választékból a Don Bosco című életrajzi filmet választották a jelenlévők. Első részét október hónapban tekinthették meg az érdeklődők, a második részt pedig november 26-án szerdán.
A filmvetítése után, mint mindig, agapé közben és utána a film megbeszélésével folytatódott az este.
Örömteli, hogy minden egyes alkalommal növekedett az érdeklődök létszáma, ezért a filmmel kapcsolatos érzések megosztása is nagyobb gondolati síkon mozgott, belsőségesebb és elgondolkodtatóbb vélemények hangzottak el.

Teljes volt az egyetértés abban, és akár személyes épülésre is szolgálhat, hogy Don Bosco töretlen hite és bizalma Istenben, kitartása a világi hatalom gáncsoskodása ellenére, mindenki számára példamutató és irányadó. Az élethivatásához való ragaszkodása olyan erős volt, hogy ezt csak Istennel való szoros és mély kapcsolata által tudta megvalósítania.
A volt baráttal, későbbi püspökével való összetűzésében is ez az élethivatásához való feltétlen ragaszkodás vezérelte, és ezért még a megalázkodásra is hajlandó volt. Szintén egy olyan tulajdonság, amelyet sokunknak még gyakorolnia kell a meglátásom szerint.

A film megtekintését még azoknak is ajánlom, akik esetleg már régebben látták. Biztos vagyok abban, hogy újabb tanulságokat, elgondolkodtató részleteket, megszívlelendő gondolatokat fedez fel benne.
Nagy köszönet és hála Zajácz Gábor parókus atyának és kedves feleségének Andreának, hogy ezt a közösségi élményt nyújtó kezdeményezést megszervezték és elindították. A rendezvény nyitott mindenki felé. Akár csak Don Bosco, aki minden gyermeket befogadott, a parókus atya is mindenkit hív és szeretettel vár. A közösségi oldalakon előre meghirdetett vetítés egyre több embert vonz, és már a harmadik alkalommal, szép számmal gyűltünk össze. Közösség formálódik, emberek beszélgetnek egymással, egyre nyitottabbá válnak, és így egyre őszintébben nyilvánulnak meg.
Isten áldja parókus atyát és tisztelt hitvesét ebben a pasztorációs tevékenységében is.
Maráczy Tibor
A filmklub hónapról-hónapra a Hajdúdorogi Főegyházmegye egyházközségi közösségi programtámogatásának felhasználásával valósul meg.