A szabadulás ünnepe

A napokban elhunyt Jean Vanier elmélkedése a feltámadásról 

Jean Vanier egyike volt azoknak, akiket a ma köztünk élő szentekként tartott számon a katolikus társadalom. Fiatalon otthagyta fényes karrierjét, és az értelmi fogyatékkal élő emberekkel osztotta meg életét. Megalapította az egész világon elterjedt Bárka Közösséget, valamint egy keresztény testvérével a Hit és Fény Közösségeket. Derűt és szeretetet sugárzott egész lénye. Akik találkozhattunk vele, megláttuk benne az Atya képmását.

Az alábbiakban egy elmélkedését adjuk közre, ami a szabadulásról, Húsvét titkáról szól:

"A legtöbb keresztény úgy gondol a feltámadásra, mint az élet győzelmére a halál felett. Végső soron Jézus győzedelmeskedett. De miként élték meg az első tanítványok Jézus feltámadását? Az erről való elmélkedés segíthet, hogy megértsük, hogyan éljük meg a húsvétot.

A zsidók számára a pészah a szabadulás ünnepe, annak évfordulója, hogy Isten kiszabadította népét az egyiptomiak rabságából. Tehát a húsvét a szabadulás ünnepe is. Térjünk vissza az evangéliumi jelenetre. A galileaiakat, akik között Jézus tanított, üldözték a rómaiak, Heródes és az ő követői, a kiskirályok, akik még több adó fizetésére kényszerítették a már eleve elszegényedett népet, sőt még a templom papjai is gyötörték őket.

A tanítványok meg voltak győződve arról, hogy Jézus a Messiás; nagy erővel tanított, bámulatos csodákat tett. Az utolsó csoda Lázár feltámasztása volt. Biztosak voltak benne, hogy valami nagyszerű fog történni pészah ünnepén, a szabadulás évfordulóján, ami majd egyértelműen megmutatja, hogy Jézus a Messiás, akit a zsoltárok győzedelmes királyként hirdettek meg.

Ám mi történt a valóságban? Nem volt győzelem. Jézust halálra ítélték, egy rettenetes halálra. Megfosztották a ruháitól és méltóságától. Keresztre feszítették. Tanítványai összetörtek: mégsem Jézus volt a Messiás - nem lehetett, mert a Messiás olyan valaki, aki diadalmaskodik, győzedelmeskedik. Ezért szétszéledtek; belezuhantak az elkeseredésbe. Mindenüket odaadták Jézusnak; most pedig teljesen elveszettek lettek. Végig tévedtek vele kapcsolatban. Néhányan biztosan dühösek is voltak Jézusra.

Húsvét reggelén nem igazán hittek az asszonyoknak, akik azt mondták nekik, hogy látták Jézust, aki él. Ez nem lehet igaz, a nők biztosan csak elképzelték az egészet. Két tanítvány elhagyta a csoportot, elment Emmauszba. Mások zárt ajtók mögé húzódtak. Nem tudták, mit tegyenek. Aztán hirtelen megjelent közöttük Jézus, pedig az ajtót nem nyitották ki. És csak annyit mondott: "Békesség nektek!". Mindegyikükre szeretettel és megbocsátással tekintett.

És ebben a pillanatban minden egyes tanítvány szörnyű bűntudata és szégyene, amiért nem hittek, örömmé és csodálattá alakul az ő jelenlétében. Jézus csak annyit mond: "békesség". Semmi többet. Mindegyikükkel megéli e pillanatban a közösséget, ami a megbocsátás. Tehát a húsvét ünnepe, a szabadulás ünnepe lényegében Isten megbocsátásának ünnepe. Követői, akik elvesztették hitüket, megszabadultak a bűntől és a szégyentől.

Jézus szereti őket - és szeret minket. Azt akarja, hogy mindannyian éljünk, hogy maradéktalanul szeretve legyünk és szeressünk. Azt akarja, hogy "húsvéti emberek" legyünk, a feltámadás emberei, akik elfogadják a megbocsátást, és akik megbocsátanak másoknak. Oly gyakran elfelejtjük az evangélium üzenetét. Lekötnek bennünket a világ dolgai. Több pénzt és több hatalmat akarunk szerezni - talán azért, hogy jót tegyünk. Jézus jön, egyszerűen, hogy megbocsásson, hogy átadja a békéjét.

Mi történt ezután? Jézus azt mondta a tanítványoknak: "Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket". Rájuk lehelt, és azt mondta: "Fogadjátok a Szentlelket." Aztán elküldte őket, hogy a béke és a megbocsátás közvetítői legyenek, hogy elmenjenek a világba és megbocsássanak mindazoknak, akik a bűn rabságában élnek. Ez a húsvét üzenete. Jézus megszabadít bennünket a bűntől - és felszólít bennünket, hogy szabadítsuk meg a többieket. 

Sokan közülünk a nyugtalanság állapotában élnek. Talán nem is vagyunk tisztában vele, de gyakran cipelünk olyan rejtett terhet, ami közel áll a bűnhöz. Mindannyian ismerjük az evangéliumi példabeszédet a gazdag emberről, aki mindennap fényes lakomát rendezett és a szegény Lázárról, aki az utcán élt a gazdag ember kapuja előtt (Lk 16,19-31). Nagyon fájdalmas olvasni ezt a példabeszédet. Jézus azt kéri tőlünk, hogy mindenünket adjuk el és adjuk oda a szegényeknek? Ez biztosan nem lehetséges. Nincs talán családunk? Mi legyen a gyermekeinkkel, akiknek ételre és ruhára van szükségük?

Jézus a feltámadás ünnepén több szeretettel tekint mindannyiunkra, mint amennyit el merünk hinni. Megbocsát nekünk a hiányosságainkért; megszabadít bennünket a bűneinktől. Aztán elküld bennünket, hogy megbocsássunk másoknak, hogy ők is megszabadulhassanak a bűntől. Mindannyian meghívást kaptunk, hogy békét vigyünk oda, ahol ellenségeskedés van. Nem arra szól a meghívásunk, hogy eladjuk mindenünket, amink van. Hanem arra, hogy elkötelezzük magunkat egy olyan személynek, aki szenved, aki magányos és elveszett, és akinek szüksége van egy barátra.

Ez a feltámadás."

Jean Vanier (1928 - 2019)

Forrás: Magyar Kurír