LITURGIKUSÉNEK-VERSENY 2018

2018.01.09

Idén 10. alkalommal rendezik meg a liturgikusének-versenyt

A Görögkatolikus Metropólia a már sokak által várt liturgikusének-versenyt idén is két fordulóra osztja szét. Előbb az egyes egyházmegyék bonyolítják le az elődöntőket, majd onnan a legjobbak juthatnak tovább a metropóliai döntőbe. Az előzőket az egyházmegyék szervezik meg az országost pedig a Metropólia. A követelmény mindkét fordulóban ugyanaz lesz, természetesen korosztályonként lebontva.

Az egyházmegyei énekversenyek napja mindhárom egyházmegyében:
2018. február 17.

Jelentkezni: 2017. január 31-ig, az enekverseny@gorogkatolikus.hu címen lehet.

(Kérjük feltüntetni a jelentkezés során a következőket: név, korcsoport, iskola/parókia, felkészítő tanár/ parókus, egyházmegye)

A metropóliai énekverseny időpontja: 2018. március 3. 15 óra,
helyszíne: Máriapócs, Emmanuel Zarándokközpont

(Kérjük feltüntetni a jelentkezés során a következőket: név, korcsoport, iskola/parókia, felkészítő tanár/ parókus.)

Természetesen most is lehet jelentkezni egyéni és csoportos illetve családi énekléssel. A csoportoknak és családoknak legalább 3, maximum 5 éneklő taggal kell fellépniük. Családoknak a III. korcsoport követelményét kell teljesíteni. A parlando éneklési módot külön értékeljük!

I. korcsoport: 1-2. osztályosok

  • 2. hétköznapi antifóna mindhárom verse, a karversekkel együtt
  • "Valóban méltó..." 2. hangú sztihira dallamon
  • "Üdvözlégy, az egész mindenségnek..." (Paraklisz sztihiráinak 8. hangú theotokionja, vagyis Istenszülő-éneke) "Dicsőség... most és..." előverssel együtt

II. korcsoport: 3-4. osztályosok

  • 6. hangú "Minden reményüket..." mintadallamú sztihira - bármely megfelelő szöveggel - könyvből (nem kottából!) való eléneklése valamelyik előverssel együtt (egyszerű 6. hangú elővers dallam)

Apostoli szakasz: Kol 250 (Kol 1,12-18)

  • "Igazodjék föl..." (az Előszenteltek Liturgiájából)

III. korcsoport: 5-8. osztályosok

Virágvasárnapi utrenye magasztaló éneke, előversekkel ("Magasztalunk téged...")

  • 8. hangú föltámadási tropár és utrenyei katizmák első csoportja (az új, pontosabban a rekonstruált dallammal)
  • Húsvéti sztihirák, 5. hangú (saját dallamú) előversekkel

IV. korcsoport: középiskolások és felnőttek

  • "Krisztus születik..." katavászia irmoszai (új kotta!)
  • Húsvéti ipákoj ("A Máriával együtt levők...")
  • A 8 hangból helyben adott valamelyik utrenyei prokimen (az új Zsoltároskönyv szövegével) a hozzá tartozó részekkel: Minden lélek..., Szent az Úr...