Hirdetések | 2018. június 17.

2018.06.19


Június 24-én, vasárnap szokott rend szerint lesznek a szertartások:
9:00 Akathisztosz
10:00 Szent Liturgia

Ezen a vasárnapon ünnepeljük Keresztelő Szent János születésének ünnepe, hagyományaink szerint gyógynövények megáldása lesz templomunkban.




  • 2018. június 29. napon (pénteken) késő este Máriagyűdön a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón az Akathisztosz szertartását imádkozzuk el a találkozó résztvevőivel.
    Örömmel várom Kórusunk tagjaival együtt a csatlakozni vágyókat. A következő próba június 6-án 18 órakor lesz templomunkban.
    A MIT kapcsán buzdítom a fiatalokat a részvételre. A rendezvény plakátját a hirdetőtáblán, honlapunkon elhelyeztük. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Meleg ebéd rendelésére a regisztrációkor van lehetőség. Előadó: Ft. Hodász András lesz.
  • Örömmel adom hírül, hogy a Főegyházmegye pályázatán indulva támogatásban részesítették Parókiánk pályázatát. Szeptember 8-9. között a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely Kisboldogasszony napi búcsúján, 48 fővel minimális önerő ráfordítással tudunk részt venni.
  • Kérem, már most készüljünk lelkileg és egyéb programokkal való ütközés elkerülése végett fizikailag is erre az élményekkel teli máriapócsi zarándoklatra. A programelemeket úgy állítottuk össze, hogy kicsik és nagyok egyaránt élvezzék.
    A zarándoklat alkalmával ellátogatunk a Nyíregyházi Vadasparkba is. Szép és meghatározó élmény lenne, ha több generáció együtt tudna a pócsi Istenszülő Kegyképénél hálát adni egymásért! Nem titkolt vágyam, hogy mi, akik vasárnaponként együtt imádkozunk, KÖZÖSEN zarándokoljunk az Istenszülőhöz.
    Buzdítom tehát a nagyszülőket, szülőket, unokákat, hogy bátran vágjanak neki a nagy távolságnak, a fizikai fáradalmaknál sokkalta nagyobb élmények várnak mindannyiunkat!
  • A héten névnapjukat, születésnapjukat ünneplő kedves Testvéreket Isten éltesse sokáig és kísérje bőséges áldásával!

Dicsőség Jézus Krisztusnak! - Dicsőség mindörökké!